Nagy Viktória Judit
Felnőttem
Mama, felnőttem.
Lázasan nézem fotóm.
Gyermekded ujjaim megvékonyodtak.
S Te sem fésülöd már hajam.
Mama, felnőttem.
Hol vigyázó kezedet megleltem.
Most egyedül támolygok.
Csillagocskák az égen.
Együtt néztük őket.
Mama, felnőttem.
Vigyáz rám a sors keze.
Eszem, melyet adtál.
De vársz még öledbe, tudom.
Találkozunk, ha megjöttem.
Mama, felnőttem.
Bizony..És ez ellen nincs mit tenni.Kezdenek halványulni azok a tündérmesék, melyeket anyu ölében ülve hallgattam végig figyelmesen.Mind egyforma volt. A szegény hercegnő, akire rátalál az igaz szerelem, a gazdag és helyes királyfi képében. A királyfi harcol, meghódítja a királylányt, majd megnyeri a szívét....És itt jön be az a rész, "s boldogan élnek, míg meg nem halnak". Vagyunk mi, emberek olyan naivak, hogy ezt a mesét elhiggyük? Vagyunk...Csak az nem tűnik fel soha, hogy ezek a mesék csupán a boldog esküvőig tartanak. Utána a szürke hétköznapokról nincs szó. A király és királynő közti állandósulni látszó vitákról, a szajháról, aki a királynő szobalánya és a királlyal hempereg, avagy maga a királylány, aki az erdőbe jár ki, hogy a fiatalabb és helyesebb királyfit az újai kör csavarhassa, aki kénytelen harcolni az öreg, unalmas királlyal. De erről a részről már nem szólnak a történetek.Ha szólnának...Nem lenne tündérmese és a csodákban sem hihetnénk..
Én hittem benne. Tündérmesének indult... A herceggel aki jóképű, kedves, önfeláldozó és gazdag. De mihelyst királynőjévé választ, az összes értéked megszűnni látszik..
De ez talán nem a legmegfelelőbb hely az elméletem kifejtéséhez.
Hosszú hónapok állnak mögöttem..Fogjuk rá, túléltem a csalódást, és kezdek magamhoz térni. Hinném, hogy most már ennél csak jobb lehet, de még egy darabig ki kell húznom.
Sajnos, most képtelen lennék kisregényt írni, ezért holnapra halasztom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése