Csókoljuk egymást, együtt pihenünk, Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk, Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk, Sápadt a lángunk.

Gyermek vagyok, kinek lelkén
Minden napfény, minden sugár átragyog,
Eltemetek, elfelejtek
Minden sebet, minden régi bánatot.

Üdv!

Ismételten reménykedek..Már megint nem tudok mit csinálni:) Eddig egész boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt az életem. Bár, az már akkor felbomlott, amikor legkedvesebb exem tavaly télen feltűnt ismét. Tehát a magyarázat már meg is van:) Megint padlóra kerültem..És ez most jobban fáj, mint minden eddigi..
Fájdalom. De mi az kérem? Nincsen boldogság, nem létezik. Az életben, úgy vélem, pillanatnyi örömök mutatkoznak meg ( de csupán egy pici pillanatra), hogy aztán újra feleszméljünk, hogy amiben élünk, az mennyire fájdalmas egy hely, helyzet. Gondolkozhat rajta az ember, hogy mi lenne ha feladná. De mit érne vele? Csupán még több fájdalmat generálna, mivel biztos létezik olyan, akinek jelentünk valamit. Sokat. De ha Neki..is sokat jelentesz..akkor miért bánt? Nem vagy naiv és tudod, hogy még 3 év után is szeret Téged. Csak Ő változott meg. A három év túlont túl hosszúnak bizonyult. Már sosem kapod vissza. Sosem..amire vágytál, már nincs..már meghalt . Akibe beleszerettél már nem létezik, már más ember.
Hát igen. Szeretem. Mái napig szeretem. De sajnos, Ő már nem az, aki volt. Segíthettem volna Neki, segíthettem volna visszakapni egy picikét önmagát. De bolond mód eldobtam..Mert féltem... Féltem Tőle, féltem a dolgaitól.
De ma nem...majd...holnap folytatom:(
Most nem megy :S
Sajna nem:)
Késő is van..meg ez nem a legjobb pillanat...